A babaúszásról erős viták folynak a fórumokon mind az anyukák, mind pedig a gyerekorvosok körében. Míg egyes szakemberek támogatják és több védőnő és gyógytornász is a pozitív hatásait emeli ki, többen a kicsik biztonságára hivatkozva ítélik el a babák medencében való úszásoktatását. Bár tény, hogy egyes válfajai a dongaláb, a csípőficam és a szülési sérülések esetén bizonyítottan javulást képesek hozni.
A babaúszásnak azonban további előnyei is vannak. Nem csak ideális családi program, de szorosabbra köti az anya-baba bizalmi kötelékét és a gyerekek szórakoztató játékként fogják fel a dolgot. Az intenzív mozgás hatására stimulálják az idegsejtek működését és hamarabb érhetők el a mozgásfejlődés olyan szakaszai, mint az ülés, a forgás vagy éppen a járás. Tehát ha az arany középútnál maradunk, nyugodtan úszhatunk babánkkal, hiszen a közös sport és a jó élmény csak a családi kapcsolatunkat fogja erősíteni.
Ne akarjunk csecsemőnkből, azonnal Hosszú Katinkát faragni
Szülőként fontos megértenünk, hogy a babaúszás elsősorban nem sport, inkább csak egy olyan szórakoztató élmény, amely fejleszti a mozgáskoordinációt és erősíti a családi kapcsolatokat. Fogjuk fel egy kalandként és ne várjuk el, hogy a babaúszástól majd profi úszóvá válik a gyerekünk. Egyes tanulmányok ugyanis pont azt mutatták be, hogy semmilyen összefüggés nincs a későbbi úszás tehetség és a babaúszás között.
Azonban a másik végletbe sem érdemes átcsapni. Nem szabad félnünk attól, hogy a gyerek károkat szenved a medencében töltött időtől vagy esetleg a hibánkból valami baleset éri. Maradjunk a realitás talaján és élvezzük az együtt töltött időt, miközben szépen lassan megtapasztaljuk, hogy a kicsink étvágya növekedni fog, alvása nyugodtabbá válik, immunrendszere erősödik és teste megtanul jobban alkalmazkodni a hőmérséklet változásokhoz is.
Mikor vigyük gyermekünket először a medencébe?

Mivel a pici babák érzékenyek még a hirtelen hőingadozásra, óvjuk őket az öltöző hideg levegőjétől és a hűvös víztől is. Ráadásul a víz miatt akár középfülgyulladás is kialakulhat, ha nem vigyázunk. Azonban a gyerekek csupán 5-6 hónapos korukig rendelkeznek a búvárreflexszel, ami miatt nem jut víz a légutakba. A szakértők azt javasolják, hogy 3 hónapos kor előtt semmiképpen ne menjünk babaúszásra, azonban otthon a kádban már gyakorolhatunk, hogy hozzászokjon a pici a vízhez. Az ajánlott vízhőmérséklet 29-31 Celsius fokos legyen.
Ha elég felkészültek vagyunk mindannyian, akkor keressük fel a közeli úszásoktatót és kérdezzük meg a tanfolyam részleteiről, egyeztessünk a helyszínről és a medence állapotáról, a víz minőségéről, hőmérsékletéről. A babaúszáshoz papucsra, törölközőre és fürdőruhára is szükségünk lesz. Babánknak úszópelenkát, úszónadrágot, törölközőt, ennivalót és innivalót is csomagoljunk. Azonban szoptatós anyukáknak nem ajánlatos a hideg vizű medencébe menni, mivel csökkentheti a tejtermelést. Ekkor nyugodtan helyettesítheti őt az apuka is a tanfolyam idejére.