Úszás télen

Az úszás az egyik legjobb mozgásforma, főleg az izom-ízületi problémákkal szenvedők és túlsúlyosok számára, hiszen a vízben a test könnyebbnek érződik, így nem okoz sérülést, és könnyen, megerőltetés nélkül tudnak az emberek fogyni és formálódni.

De mi a helyzet ilyenkor télen, lehet-e, szabad-e úszni, és ha igen, akkor mennyit?

Elég az élsportolókra gondolnunk, akik mindennap hajnalok hajnalán csobbannak a vízbe, télen-nyáron, naponta akár többször is, rájöhetünk, hogy az úszás nem tilos a hideg időkben sem. Természetesen más a teljesítőképessége egy profi úszónak és egy a sportolással most kacérkodó negyven kiló túlsúllyal rendelkező egyénnek. A hideg hónapokra sokan felfüggesztik az edzést, vagy állnak át másfajta mozgásformára, pedig az úszás igenis végezhető télen is, méghozzá ugyanolyan intenzitással. Viszont nem árt, ha némileg körültekintőbbek vagyunk, mint a nyári szezon alatt.

Így vigyázzunk az egészségünkre télen!

Télen gyakran fáznak meg és fel az emberek, ráadásul az influenzaszezon is legyengíthet bennünket, és kitörhet rajtunk mindenféle nyavalya. A legfontosabb dolog az immunrendszerünk támogatása: vegyünk magunkhoz mindennap C-vitamint és D-vitamint is. Köztudott, hogy Magyarországon a felnőttek java része a téli időszakban komoly D-vitamin hiánnyal küszködik, így legalább azokban az időszakokban érdemes pótolni, amikor kevés a napsütéses órák száma, de sok embernél egész évben muszáj volna.

Igyekezzünk kerülni a nagy tömegeket, mossunk kezet, akárhol is járunk, vagy vigyünk magunkkal kis flakonnyi kézfertőtlenítőt, ami kisegít bennünket minden helyzetben.

Télen is nyugodtan végezhetünk úszóedzést
Télen is nyugodtan végezhetünk úszóedzést

Télen a hajszárítás kiemelt fontossággal bír, soha ne menjünk ki az utcára sem vizes, sem nedves hajjal. Ha szerencsések vagyunk, megúszhatjuk a megfázást, de a fejbőrünk könnyen károsodást szenvedhet, korpássá és érzékennyé válhat a fejbőr, ne kockáztassunk, szárítsuk meg rendesen.

Amint kilépünk a medencéből, szabaduljunk meg a fürdőruhától. Míg nyáron nem jelent problémát nedves fürdőruhában flangálni, ez télen megfázást eredményezhet, ezért ha kiúsztunk magunkat, azonnal vegyük le magunkról, és töröljük szárazra a testünket.

Lehetőleg kerüljük a nagyon korai vagy nagyon késői úszást, mert olyankor még jobban le van hűlve a levegő, és még könnyebben meg tudunk fázni. Természetesen ha valaki autóval tud járni az uszodába vagy mellette lakik, akkor megengedheti magának, hogy akármikor menjen. Azok még szerencsésebbek, akik a saját otthonukban rendelkeznek medencével vagy jakuzzival, hiszen ki sem kell mozdulni a házból egy edzésért.

Ha túlsúllyal vagy ízületi problémákkal küszködünk, lehetőleg kerüljük az úszás lecserélését más sportokra a téli hónapok alatt, ugyanis komoly sérüléseket okozhat, ha nem a megfelelő mozgásformát végzi az illető.

Segíthetünk?
Hívjon minket, vagy küldjön üzenetet!

Medenceépítés és telepítés, teljeskörű kivitelezéssel

Érdeklődni szeretne? Küldje el telefonszámát és visszahívjuk

A weboldalon cookie-kat ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.

Adatvédelmi beállítások elmentve!
Adatvédelmi beállítások

Amikor meglátogat egy webhelyet az tárolhat vagy lekérhet információkat a böngészőben, főként sütik formájában. Itt beállíthatja személyes cookie szolgáltatásokat.

Ezek a cookie-k szükségesek ahhoz, hogy a webhely működjön, és nem kapcsolható ki a rendszerünkben.

Az oldal működtetéséhez az alábbi technikai cookie-ek szükségesek
  • wordpress_test_cookie
  • wordpress_logged_in_
  • wordpress_sec

WooCommerce rendszert használunk. A kosár és megrendelés feldolgozásához 2 cookie-t szükséges: woocommerce_cart_hash és woocommerce_items_in_cart. Ez a 2 cookie szükséges az oldal megfelelő működéséhez és nem kapcsolható ki.
  • woocommerce_cart_hash
  • woocommerce_items_in_cart

Összes tiltása
Összes engedélyezése

Ajánlatkérés