Az úszás egy nagyszerű sport és mivel úgy tartják, hogy bármely korosztálynak való, ezért már egész kis kortól viszik a babákat is, és sok óvodás gyermek is jár a csoportjával, heti rendszerességgel úszni. Az úszás tökéletesen átmozgatja minden nagyobb izomcsoportot, miközben nem terheli azt meg testünk súlyával.

Hiába járunk sűrűn úszni, mégis lehetnek olyan íratlan szabályok, melyeket, ha nem tartunk be, egy életre elmegy a kedvünk az egésztől. Pedig az csak jó hatással lehet szervezetünkre, hiszen a víz felhajtóereje leveszi a terhet az egész nap terhelt porcokról, gerincoszlopról és lábakról is. Az vízben töltött idő és az úszás nyugtató hatással van ránk, közben ki tudunk kapcsolni és teljesen ellazít.

Fontos a zuhanyozás

Sokan tudják azt, hogy vízbe csak zuhanyozás után megyünk. Ez mégis egy olyan dolog, melyet az emberek szeretnek kihagyni és egyszerűen elsunnyogni. Ez pedig nem csak azért fontos, hogy felmossuk magunkról a testünkön lévő szennyeződéseket, hanem hogy testünket felkészítsük a hideg vízre. Ha mielőtt bemegyünk, a medencébe beállunk a zuhany alá úgy, hogy a víz hőmérsékletét mindig egyre hidegebbre állítjuk, akkor ezzel a módszerrel elérhetjük azt, hogy érrendszerünk szépen hozzászokjon ehhez a vízhőmérséklethez.

Úszás közben figyeljünk a pulzusunkra

Igaz, hogy az úszás alapvetően egy nagyon egészséges mozgásforma és talán elmondható, hogy az egyik legbiztonságosabb is, mégis vannak olyan dolgok, melyre fokozottan oda kell figyelnünk. Az egyik ilyen a pulzusmérés. Ez főleg akkor fontos, amikor hideg vízbe merülünk, hiszen ilyen esetben a pulzusunk elkezd majd csökkenni, ám úszás közben fokozatosan nőni fog. Figyeljünk tehát oda a pulzusunkra! Mérjük az uszodai órán az időt és ha azt vesszük észre, hogy egy perc elteltével több, mint 170 a pulzusunk, akkor itt az idő egy kicsit pihenni!

Előzzük meg a fertőzéseket

Sűrűn jársz uszodába? Ezekre figyelj oda!

Sűrűn jársz uszodába? Ezekre figyelj oda!

Az is valami, ha már mi észben tartjuk, hogy nem megyünk uszodába akkor, ha bármilyen fertőző gombás betegségünk van. Ez talán számunkra egyértelmű, mások számára sajnos mégsem. Így pedig csúnya fertőzéseket össze lehet szedni egy uszodai hétvége alatt, főleg ha hajlamosak vagyunk rá. Beválhat az a praktika, ha lábunkat néhányszor áttöröljük ecetes törlőkendővel a lábgomba ellen, de ha nem szeretnénk házi praktikákkal kísérletezni, akkor szerencsére már a legtöbb üzlet polcain találhatunk erre a célra szánt készítményeket is. Megelőzés miatt mindig használjunk az uszoda területén és a zuhanyzókban is gumipapucsot.

Tiltó listás dolgok: Ezeket ne tegyük az uszodában

Tilos az uszodába menni és vízbe merülni nagyon éhes, illetve nagyon jóllakott állapotban is. Ha nem volt időnk reggelizni, akkor legalább arra figyeljünk oda, hogy az úton együnk meg egy müzliszeletet, vagy néhány kekszet, de teljesen farkas éhesen, éhgyomorra soha ne menjünk a vízbe. Ha pedig nagyon túl esszük magunkat, teli hassal állunk neki úszni, akkor az nem csak gyomrunkat terheli meg, de nehezebben fog menni a mozgás, jobban kifáradunk és a végén nem hogy kellemes időtöltés lenne, hanem a medence szélén fogjuk kapkodni a levegőt. Szintén tilos a vízbe menni friss heggel, vagy nyílt sebbel, hiszen ez fertőzésveszélyes. Ügyeljünk arra, hogy ha tudomásunk van arról, hogy fertőző betegségünk van, akkor a gyógyulási idő végéig kerüljük el a nyilvános uszodákat és strandokat is.